Standovár Ágota
fehér vásznamról
álmomban
mindenki alszik
eszmélek
lassított lépteim
tompítják
a hajnal neszeit
nem szeretnék
felzavarni senkit
kulcs harap a zárba
kilépek egy más világba
partjáról csodálom
ahogy kiflivé görbül
és szunnyad a tenger
védtelen mint én
most kileshetem
egy-egy mélyedésben
gondolatok cikáznak
azt képzelik magukról
aprócska halak
színesek
de rák-olló villan
elvágja a csendet
morranva ébredünk
nyújtózik a tenger
visszaköveteli övéit
negatívon
a pillanatvarázs
halott
míg én
fehér vásznamról
verem vissza
vetített képeit
Standovár Ágota
út
ki emlékszik mióta fut
honnan indult merre szaladt
sík vidéken tört előre
pókhálókban el-elakadt
bősz folyókat győzött már le
patak felett ívelt ő át
rohant rohant észt veszejtve
rég feledve úti célját
lankák fogták meg a tempót
völgybe futott sosem fáradt
újra domb jött lendületből
maga alá gyűrt néhányat
kifulladva torpan most meg
sötét hegyek állják útját
gondolkodik néhány percig
aztán bátran taktikát vált
jobbra fordul balra tér át
később mint egy ezüst szalag
átöleli a nagy hegyet
lassan bár de újra halad
kapaszkodik fel az égbe
fenyvesek közt kúszik bátran
sötétségből majd kilépve
fenn a csúcson új világ van
2011. június 17., péntek
Publikációk Agria 2011. nyár
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
" fehér vásznamról
verem vissza
vetített képeit "
Nagyon tetszik, az egész vers.
Megjegyzés küldése