Más nap

Fájdalmat érzel a mellkasodban, ahogy tudatodba siklik valami, valami fémesen éles. Még nem fogod fel, mi is történik veled. A pillanat embriópózból jézusi tartásba kényszerít. Tarkód és gerinced izomfeszülését azonnal oldja az egész testeden végigfutó remegés. Megpróbálsz uralkodni magadon, megkapaszkodni abban, amit nem akartál elengedni, mégis kicsúszik a markodból. Tüdődből sípolva áramlik ki a levegő. Ösztönből kiáltanál segítségért, de nem teszed.

Újra hallod a hangot. Kényszerít, hogy kinyisd a szemed, de te úgy döntesz, inkább menekülőre fogod, szorosabbra zárt szemhéjjal. Mégis beszűrődnek mögé a körülötted lévő tárgyak körvonalai. Reggel van. Csütörtök. A felismerés néhány másodpercre ismét a biztonság érzetével tölt el. Kinyitod a szemed. Konstatálod, egyedül vagy a szobában. Sóhajtasz. Magadhoz öleled a meleget, aztán nyújtózol, lerúgod a takarót és felkelsz. Bekapcsolod a rádiót. Rágyújtasz. Kávét főzöl. Gyorsabb zuhanyozásra késztet a fürdőszobába utánad kúszó illat.

Köpenyben ücsörögsz az asztalnál, pedig már rég felolvasták a híreket...

Kutyáid körülötted ugrálnak, amikor kitolod a kocsit a garázsból. Bezárod őket a felső udvarba, mielőtt elindulsz. Szokásos rutinmozdulatok, és már az utcán vagy. Még visszanézel a házra, de csak egy pillanatig időzik rajta tekinteted.

Évek óta minden reggel a várost elkerülő utat választod. Negyedóra, míg beérsz, épp elég arra, hogy végiggondold és rangsorold a napi teendőidet. Rutinból vezetsz, ismered a szakasz minden centijét. Enyhe jobbkanyar után 40 km-es sebességkorlátozás, néhány száz méterrel később ˝S˝-kanyar, majd ötödikbe kapcsolhatsz.

Ma nem teszed. Az autó megcsúszik a kanyarban. Áttérsz a szemközti sávba. Apró kormánymozdulatokkal próbálsz korrigálni, de a kocsi nem engedelmeskedik. Fogynak a méterek közted és az érkező kamion között. Tudod, mit jelent, ha ütköztök. Eldöntöd, inkább a jobb oldali árkot választod, és nagyot rántasz a kormányon.

Látod közeledni a villanyoszlop szürke sávját. Rácsodálkozol nyugalmadra. Fáj, amikor homlokod a szélvédőnek ütődik. Bal karod a fejed elé rántod, jobb kezeddel kitámasztod magad. Hallod a fém recsegését, az üveg hasadását, aztán a csilingelést. Nem félsz. Vársz és figyelsz. Nem igazán érdekel, mi történik veled. Azt számolod, mennyit fordul az autó, mielőtt megáll.

Többen rohannak feléd. Két férfi feszegeti az ajtókat. Hallod, amit rólad beszélnek. Egyedül vagy az autóban és eszméletlenül lógsz az ülésből. Valaki poroltóért kiált.

Jár a motor, mégis hallod a csöpögést. Megpróbálsz szabadulni a biztonsági öv szorításából, mert hozzá kell férned a gyújtáskapcsolóhoz. Nem találod a csatot. Azt sem érted, miért látod a falut, ha a kanyar mögött hagytad. Észreveszed a műszerfalból lógó légzsákokat, mégsem fogod fel, ott van a kocsi eleje.

Szemed sarkában mozgást érzékelsz. Először azt hiszed, a férjed az, majd rájössz, egy idegen férfi mászott be mögéd. Megpróbálja elérni a slusszkulcsot. Rászólsz, kapcsolja ki az öved. Közben arra figyelsz, nehogy fejre ess. Már tudod, hová kell nyúlnod. Leállítod a motort.

Valaki azt kérdezi, kit értesítsen a történtekről? Megadod a számot. Közben megszólal a telefonod. Ráeszmélsz, nem először hallod csörögni. Keresed, honnan jöhet a hang.

Mindenütt bizonylatok hevernek. Előző este tízig bent voltál, mégis vittél haza munkát. Némelyik számla véres. Össze kell szedned őket, letörölgetni a vért, amíg lehet. De előbb telefonálnod kell.

Hallod, hogy csörög a telefonod. A férfi, aki melléd mászott, rákként tolat kifelé a bal hátsó ajtón. Jobb karját nyújtja feléd. – Asszonyom, kérem, jöjjön! Próbálja meg!

Nem mehetsz. Előbb a számlák, a pénztárbizonylatok. Egyenként adogattad ki a papírokat.

A férfi már könyörög. – Asszonyom, jöjjön, majd a tűzoltók összeszednek mindent! – De te nem fogod meg a felkínált kezet. Könyvelő vagy. Muszáj összeszedned a számlákat. Nem veszhet el egy sem.

Megint hallod, hogy csörög a telefonod. Meg kell keresned, honnan jön a hangja. Mire betájolod, elhallgat. Diktálod a számod és kéred, valaki hívjon fel. Újra csörög a telefon, bent a motortérben. Egy résen át benyúlsz érte. Most már indulhatsz. Férfiak segítenek.

Ülsz az árokparton és telefonálsz. Elsőként a főnököd hívod. Elhadarod, hogy ma ne számítson rád, baleseted volt, most várod a mentőket. A tegnapi bizonylatok mind megvannak, küldjön értük egy kollégát. Ő ingerülten rád csattan, ezt mégis hogy képzeled? Zárás van. De téged ez már nem érdekel. Bontod a vonalat. A következő hívás is kicseng. Nem veszik fel. Újra próbálod. Megszakad. Egy másik számot hívsz, és üzenetet hagysz. Közben úgy érzed, sírnod kell.

Fázol, pedig egy tűzoltó válladra terítette a kabátját. Nem emlékszel, megköszönted-e. Csak reméled, nem mulasztottad el. Hangosan vacogsz.

Megérkezik a mentő. Újabb férfiak. Miért nincs itt egyetlen nő sem? Valaki azt kérdezi, fel tudsz-e állni. Magam jöttem ki az autóból is, válaszolod, és felállsz. Karon fognak. Indulnátok, de megszédülsz. Ettől megijedsz. Hordágyra fektetnek, és a mentőautóba visznek.

Egyre jobban fázol. Sokan vannak körülötted. Hallod, ahogy beszélnek hozzád, de te csak a téged vizsgáló férfi szemében tudsz megkapaszkodni. Mélykék és megnyugtató. Mindjárt elalszol, érzed, aztán mégsem.

Édesapádat látod. A mentő ajtajában áll. Az egyik egyenruhás teszi épp vállára a kezét, nyugtatgatja. Te is örülsz annak, hogy nem ért nagyobb baj, burokban születtél.

Melléd nyomakodik egy rendőr. Kihallgat. Fogyasztottál-e alkoholt? Hivatkozol-e műszaki hibára? Elismered-e a felelősséged? Amikor ingerülten szól rá a mentőtiszt, végre békén hagy.

Becsapják utána az ajtót. Szirénázva indultok el.

Fázol. Nagyon. Pedig az infúzió melegíti a karod. Aludnod kell! Mindjárt alszol. Szorítást érzel a jobb válladon.

– Asszonyom, nézzen rám, nézzen a szemembe, nem alhat most el! Már csak néhány perc. Kérem, figyeljen rám, nézzen a szemembe…