örömködöm...

... már csak azért is, hogy újra kezelhetem a dokkos felületem. De mit is kezdjek vele? Vagy inkább magammal? Igazság szerint az utóbbi hónapokban ez a kérdés sokat fogalkoztatott. Valahogy elvesztem. Vagy bele? Csupa kunkorodó jel az egyenesek és pontok helyett. Közben meg rátaláltam magamban magamra. Szembesülünk. Van, hogy a nagy rámcsodálkozásban le is kell ülnöm. Olyankor roskadok. Például, ha levelet hoz a postás. Egyre gyakrabban. Utálom már felbontani őket. Csupa csekk. Döntéskényszer. Miért tessékelnek a körülmények vissza ahhoz a munkához, amit már nem szívesen végeznék, és ami tetszik, amiben örömömet találtam meg, miért annyira rosszul fizető, hogy belerántson az adósságspirálba? Nekem legalább van még választási lehetőségem, megtehetem, hogy visszatérek a pénzügyi szférába, hagyom, hogy beszippantson az a másfajta spirál ismét. Akár a rossz kapitány. Elsőnek ugranék, és a hajón marasztalnám azokat a roma családokat, akiket most emelgetek. Fel. Klassz, nem? Pedig, ha a házat el tudnám adni, abból, amit jelenleg keresek, remekül ellennék egy kisebb lakásban. Álmodozom. Vevőről. Összefoglalva ennyi történt velem, körülöttem tavasz óta.