"Ágota, túlírod. Nagyon irodalmias akarsz lenni, ettől kissé zavarossá és elavulttá válik. Ne görcsölj! Szonettkoszorút akartál írni, elpkép József Attila : A kozmosz éneke, de inkább csak magaddal foglalkozz!"
"Egyébként az alábbiak (részeket írtam bele) jók viszonylag. Meg az az egy sor.
szikráimmal most egymagam vagyok
lepel-lenyomat testemen az éj
cihaként őrzöm bőröd illatát
a tű fokán át csúsznak vágyaim
és Hold-szerelmem fák között ragyog
szőnyege csábít izom megfeszül
csillag-köpenytől vállam nehezül
holdvilág kúszik törtfehér lapon"
... és igen! Jó verset ollóztál össze belőlem. Újra a régi nóta. Vannak jó soraim és elképesztően sok körülöttük a szemét. Azért, ha már belekezdtem, megpróbálom végigvinni a témát. Csóválom a fejem. Miért van az, hogy ki kell gyertyázni elöttem az utat, hogy lássam merre is halad?
KöszIm!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése