2008. július 31., csütörtök

Megtetszett és elvettem...

... tehát elcsórtam, elloptam, megfújtam, magamévá tettem, beépítettem tudatalattimba, vagy mittudomén... De hisz szó sincs építésről! Egyszerűen lenyúltam a más által megfogalmazottakat, mert annyira rólam, belőlem szól. Ha pedig így van, akkor más is ugyanígy érezhet. Hogy is van ez? Minnél többen tudnak belebújni a szövegbe, annál banálisabb lehet? Mi van? Hülyeség. Közhely.
Vagy mégsem? Megszereztem, az enyém, a többi pedig egyáltalán nem érdekel.

„Így hát a költészet a költőnek több szomorúságot, több magányt, kevesebb társat, kevesebb elismerést és kevesebb örömet hoz, mint bármely más művészet tárgya alkotójának. Ám a költő épp erre alkalmas. Lelkében fogyatékos. Túlérzékeny, szenvedő, beteg.
Életét, kapcsolatait, önmagát, s akik szeretik, felőrli folytonos fájdalmában. A beteg test fájdalmát lassan megszokja a tudat. A beteg lélekét nem. A test fogyatkozását kipótolja a lélek derűje. De a lélek fogyatékossága öl, mint az elhatalmasodó szenvedély. A test szenvedélye olyan betegség, amely tartósan tünet nélkülivé tehető. De a lélek betegsége mindig instabil.
A költőnek hát alig van valamilye és valakije. Csak kevés ember az, aki megtűri és elviseli. Csak kevés ember az, aki kedveli, akit érdekel, csak kevesen képesek tartósan szeretni.
A költő nyomorult, hontalan, társtalan. Kívül áll minden rendszeren. Időtlen, levegőtlen térben bolyong. Olykor, ha él, akkor is halott, s holtában is él, hogy kevés szóval elmotyogja azt a keveset, amit mind szerettünk volna elmondani, valahogy...”

(filiszteus)

Jut eszembe! Megkérdeztem apámat, szerinte normális vagyok-e, ha jelentkezem magyar szakra. Tömör választ kaptam. Nem! Aztán a kifejtés sem maradt el. Az én koromban, meg a költségek, meg honnan vettem ezt a marhaságot, meg álomvilágban élek és csupa hasonló. Ma bemegyek a TO-ra.

2008. július 29., kedd

Pancúrafuksz


Pancúrafuksz

- részlet -

Taomorzen feje előrebicsaklott. Szürke arca valamivel halványabb árnyalatot öltött a szokásosnál, homlokráncain mintha vasalót húztak volna végig. Figyeltem a szemkörnyéki izmokat, ahogy egyre intenzívebben remegtették szemhéját. Ajka szegletének apró rándulásai szinte vibráltatták a levegőt. A szabadságától megfosztott mosoly kétségbeesetten próbált előbújni maszkja mögül.

Hirtelen eszembe jutott, hogy még sosem láttam szívből nevetni. Mások kiegyensúlyozott, derűs embernek tartották, egyedül engem nem csaphatott be. Túl régóta ismertem, még abból az időből, amikor a bolszik szimbiózisban éltek szivárványhártyáján az egenszikkel. Nem is emlékszem arra, hogy mikor döbbentem rá: elindult nála a visszafordíthatatlan folyamat. Egyszer csak belém nyilallt, a könnycsatornák kiszáradásának óhatatlan következménye a bolszik és egenszik végleges elvándorlása. Nehéz volt kívül rekednem, de elfogadtam, hogy rosszul végzem dolgom, nem tudom megvédeni a gombaként rátelepedő szürkeségtől. Sajnáltam.

Mivel jómagam nehezen viselem a kudarcot, a Tanács előtt őszintén felvázoltam a tényeket. Kiládta javasolta azt, hogy próbálkozzam Sudo Mester verseivel, talán a beléjük oltott bűvös erő még elpusztíthatja a spóratelepeket. Azóta minden éjjel ehhez hasonló szövegeket mormolok:

Sok ösvény vezet
A hegy lábától
De a csúcson
Mind ugyanazt a
Fényes Holdat bámuljuk.*

És Taomorzen valóban megtanult utazni. Látogatásai egyre sűrűsödtek, és mind több időt töltött el Zentelében.

Az ajka körüli apró rándulásokból látom, most is ott jár. Boldog vagyok. Figyelem, ahogy halványodik a szürkeség, ugyanakkor irigylem Pancúrafukszot, mert majd ő adja vissza Taomorzennek az önfeledt nevetést, és az örvénylő színeket.


* Philip Toshio Sudo: ZEN SZEX a Szerelem Útja


A szöveg válasz Balla D. Károly felhívására:


http://bdk.blog.hu/2008/07/28/pancurafuksz


2008. július 27., vasárnap

vágyöltés - 5.

a part falához simulva szalad
nagyot nyújtózik úgy mintha tudná
egy másik öböl nyugalma hull rá
lenyel még néhány kivetett halat

a görcsét vesztett lelkiismeret
utazni csalja doromb varázsa
parazsát szítja sámán ős tánca
burkába vonja dacos hitemet

délibábot fest monoton ének
vágtázó ménes szavakat kopog
nyárfák zizegik keress egy követ

Tamásként néznek össze a vének
metronóm ritmust fáradt láb dobog
mesélő hangját őrzi a föveny

2008. július 25., péntek

van ok

Roger Sanchez - another chance



van ok

gyülekező
dobol a szív
eret vág
talán
penge
tükörről álmodik
dalt dúdol
attól
szabad
lenne
pirosítót mázol
megremeg
araszol a sorban
erőt hazudik
hát ha dac
köszöni
jól van
újult ütemük
verik a lábak
porba
taposva a kotta
tovább
csattan fel a hang
tüdőből
szél szakad
jó reggel ez
ma még
nem belőle
készült
szagos
szappan

2008. július 24., csütörtök

Kirityálé

Kirityálé

ÍZELTLÁBÚAK TÖRZSE

rovarok osztálya

kérészek rendje

· kirityálé

Génmanipulációs kísérletek során a nászikirittyentő és a létrás-pokálé keresztezésével alkották meg tudós elméink a kirityálét. A kísérletek nem titkolt célja az volt, hogy a kirityálé táplálékláncba bevonásával ellenállóbbá tegyék természetes vizeink hal- és madárállományát a cián és nehézfém-szennyeződésekkel szemben. A laboratóriumi modellezések során semmi nem utalt arra, hogy néhány év leforgása alatt a kirityálék olyannyira alkalmazkodnak a környezeti hatásokhoz, hogy párzási időszakuk, és ezzel egyidejűleg élettartamuk, néhány óráról közel 30 napra kitolódik. Turisták millióit vonzza hazánkba virágzásuk, pedig a kirityálé-les nem veszélytelen túra. A hímek néhány nappal előbb bontanak szárnyat a nőstényeknél, hogy akárcsak elődeik, a létrás-pokálék, elkészített hálóikkal gondoskodhassanak a nászikrittyentő minden báját magán viselő párjukról. Kifinomult technikájuknak köszönhetően nincs olyan élőlény, amelyik csapdájukba esve kiszabadulhatna a ragacsos fonál vendégmarasztaló öleléséből. Az óvatlan ember is könnyen válhat a következő nemzedék táplálékává, hisz a hálóba gabalyodott áldozatot néhány másodperc alatt ellepik a frissen kikelt nősténykirityálék milliárdjai, hogy erőt gyűjtsenek testnedveiből hosszadalmas párzási rítusukhoz. Mivel az elmúlt években olyannyira túlszaporodott a kirityálé populáció, lángelméink burjánzásuk megfékezése érdekében kénytelenek voltak a természetes táplálékláncba újabb fajokat bevonni. Így kerültek ártéri erdeinkbe a lamtarokálék és a hibrencsmundaák. A védekezés másik módja a vállalkozó szellemű turisták átképzésében rejlik. Néhány napos oktatásuk alatt elsajátítják a mechanikus hiperventraulika hatékony használatát, és jogosulttá válnak a kirityálé-lesen szamkóderventrum viselésére. Annak céljából, hogy a virágzásra látogató turisták közül minél nagyobb létszámban vegyenek részt mechanikus hiperventraulikusi tanfolyamon, az utazásszervezők motiválására minden évben insentiv utat írnak ki az Állami Kísérleti Intézet vezetői. Az idei év augusztusában a fejkvótát teljesítőket Kebelendbe, a nászikirittyentők őshazájába röptetik el.

Forrás: ZöldFigyelő - környezetvédelmi napilap


A szöveg válasz Balla D. Károly felhívására:

http://bdk.blog.hu/2008/07/21/kirityale_felhivas

Gyerekzár

Vacognak a fák.
Rémálma van a nyárnak,
és már az ég sem
nyeli vissza félelmét.
Szólni kéne anyának,
hívja fel az Istent,
vagy jöjjön,
bújjon ide mellém,
és együtt üzenjük meg,
hogyan kell
megállítani az összes,
nem a nyárnak való filmet.

2008. július 21., hétfő

zakat-lakat


akarat zakatol erős hitem

vonaton utazom haza viszem

emlékek csomagját lakat alatt

visszanyelt könnyektől torkom tapad

félelmem burkán már mosoly feszül

Magdolna imája lecsendesül



2008. július 17., csütörtök

Vágyöltés - megmondós

"Ágota, túlírod. Nagyon irodalmias akarsz lenni, ettől kissé zavarossá és elavulttá válik. Ne görcsölj! Szonettkoszorút akartál írni, elpkép József Attila : A kozmosz éneke, de inkább csak magaddal foglalkozz!"

"Egyébként az alábbiak (részeket írtam bele) jók viszonylag. Meg az az egy sor.


szikráimmal most egymagam vagyok

lepel-lenyomat testemen az éj
cihaként őrzöm bőröd illatát
a tű fokán át csúsznak vágyaim


és Hold-szerelmem fák között ragyog
szőnyege csábít izom megfeszül
csillag-köpenytől vállam nehezül


holdvilág kúszik törtfehér lapon"

... és igen! Jó verset ollóztál össze belőlem. Újra a régi nóta. Vannak jó soraim és elképesztően sok körülöttük a szemét. Azért, ha már belekezdtem, megpróbálom végigvinni a témát. Csóválom a fejem. Miért van az, hogy ki kell gyertyázni elöttem az utat, hogy lássam merre is halad?

KöszIm!

József Attila: A kozmosz éneke

József Attila

A kozmosz éneke

            Szonettkoszorú
 
         A melegszivű Költőnek,
         a nagyszivű Embernek,
           JUHÁSZ GYULÁNAK
       aki örök Atyám és Bátyám,
nagy szeretettel és ezzel az ajánlásfélével:
 
    Lelked valami különös csoda:
    Meleg szivárvány őszi éjszakában.
    Ilyet még ember nem látott soha:
    Elszomorodott megenyhülés.
 
    S mint ifjú fiatal menyasszonyát
    Nászán meleg s halk csókokkal fogadja,
    Bus negyven évedet szivünkön át
    Már az  Örökélet öleli.
 
    Ujjongva hozom örök Koszorúm
    - Tizennyolc évem legszebb rózsa rajta -
    És méltó: vedd: Én túl a vak borún,
    Bátyám, Krisztusig emelkedem!
 
                1
 
Külön világot alkotok magam.
Mert mint baktériumnak csepp is tenger,
Idegen, messzi bolygó minden ember,
Kinek csak álma, vágya, gondja van.
 
És, jaj, nem élhet senki gondtalan!
S az erős is forog, de mint a henger,
Mely úttestet simít s dübörg, de nem mer
Fölsírni sírva: Fáj az oldalam!
 
S mert ez örök-Rendünknek tábla-bronzza,
Eggyét száz más kimért körökbe vonzza.
S csak néhány bús lakója sír e merszen.
 
Csak néhány gondolat őrül bele,
Hogy mért virít, bár marja Űr szele,
Kerengő bolygó friss humussza, lelkem.
 
                2
 
Kerengő bolygó friss humussza lelkem,
Nehéz ekével szántja milliárd
Vad, barna fájdalom s hegyes vasát
Mélyen lenyomva gázol át a telken.
 
Gőzös, meleg barázdákon vetetten
Kincses kalászok bólogatnak át
Az út felé, hol kényes, büszke fák,
A Szépség fái súgnak át a berken.
 
Alattuk Ámor űl, ki mindig éhes,
Sötét szeme s paraszti szája véres.
És éles sziklán gyilkos késeket fen.
 
Egy tiszta-Érzés arra bandukol
S forró vér gőze száll ködökbe, hol
Szépség-fák állnak illatokkal telten.
 
                3
 
Szépség-fák állnak illatokkal telten,
Lombjuk örök, tél sem vehette el,
Ágaikon énekel a pehely
S észbontó pompa nő a téli berken,
 
Hogy dús istenkéz ősi fenyvesekben
Karácsonyokra nem diszitne fel
Igy minden ágat, hajnalon ha kel
Komoly nap is, ragyogva fényesebben.
 
Ilyenkor két gonosz titán-gyerek
- Kedvvel piroslik tátva-nyitva szájuk -
Csinál a hóbul élő, furcsa bábut
 
És hógolyóz, mig messzi munka van,
Hol tört Robot izzadtan ténfereg,
Dübörgő gépváros zugó agyam.
 
                4
 
Dübörgő gépváros zugó agyam:
Hangja, mit roppant barlang-viszhang adhat
Mély orgonára, és a gondolathad
Rokkant derékkal görbed untalan,
 
Mint korhadt fűz görnyed szomoruan
Deres partján zajló, jeges pataknak.
(A épitők téglát téglára raknak,
Molnárok szijja suhogón suhan.)
 
S mind robotol, minek? maguk se tudják,
De egyszer tán megunják ezt a munkát,
lzzadt ölükben őrület fogan -
 
S - egyszerre mind! - kizúdulván a kába
Műhelybörtönbül bősz anarkiába
Szétkujtorognak részeg-boldogan.
 
                5
 
Szétkujtorognak részeg-boldogan,
Elűzve a zsarnok királyt, a Gondot,
A gondolatok és az ízes lombok
Alól örök tavaszba száll, rohan
 
Lelkük, mint ha a nap sugáriban
Fölébredő baba kacag s a boldog,
Ifjú anya fülébe szárnya-oldott
Öröm csattog. De addig munka van.
 
Csak halk éjfélutáni éjszakán,
Mint szunnyadó kedvest meleg leány,
Cirógatja gyötört szivük az álom.
 
S mint éjjel-nyíló áloé-virágon,
A kertben, úgy csókolnak elheverten
A holdas fények rajta, mint ha kertben.
 
                6
 
A holdas fények rajta, mint ha kertben
Nyugodt rögökre bő eső ölel
Jó áldást és a föld lomhán lehel
Sulyos, meleg szagot, mely égbe terjeng,
 
Vagy napsugár ha bódult szembe lebben,
Hogy száz mámorszin víg ünnepre kel:
Erőt vagy vak mámort ugy hintnek el
A holdas fények emberbolygó-lelken.
 
Igy-ugy: Örök a férfibolygó társa,
Örök az Asszony, örök a varázsa.
S szerelme sokszor lidércként ragyog
 
S szépsége, fénye, hideg és balog.
Pedig kigyúl a vére, ha estenden
Világbogárkák szárnya csókra rebben.
 
                7
 
Világbogárkák szárnya csókra rebben;
Az elefánt nagy vére mennydörög;
A vadgalamb turbékol és sürög;
Az Ember szebben csókol s véresebben.
 
A nagy, elomló asszony-test esetten
Vonagló vággyá őrjít, mint örök
Földéhes izzadt gazdát a rögök
Fekete zsírja, kapzsi révületben.
 
Az orditás a torkom elrepessze:
Én - jaj - tudom, ez lesz az Ember veszte.
Egyszer hiába búg illatozó est -
 
A Gyermek ködbe pusztul kóboran.
Kit úgy ringat, mint Nilus egykor Mózest,
Sötét hitem, szent hömpölygő folyam.
 
                8
 
Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.
Mélyében földet, iszapot keverget,
De szűzre mos minden fekélyes lelket
Hideg hulláma s mormol komolyan
 
És hangja mint bus apaszó, olyan:
- Gyertek fürödni hozzám, gyertek,
Ó gyertek hát fürödni, lelkek!
S kirúgott, éhes kutyaként rohan.
 
De nyáron új erőt dajkál a földnek,
Komor télen rajt jégtáblák törődnek
S kiönt, ha zúdul bánat görgetegje.
 
Mely fényét róla híven visszakapja,
Fölötte a magyarság bolygó napja.
S kereng a bolygó, mint fáradt agy este.
 
                9
 
S kereng a bolygó, mint fáradt agy este
Örökké kínzó nagy kérdés körül
És mint a rab, ki börtönén belül
Falat tapint őrülten - hátha gyenge.
 
Ó mért nem lendülhet a végtelenbe
Külömb, szebb Nap felé, amely hevül
S ölelő sugárt szálló-mederül
Melegen ont, megértően izenve.
 
Ó jaj nekünk, hogy így van immár mindíg,
Szebb útra innen semmi el nem indít
S napunk hideg, mint rideg őszi este.
 
Tán fénye nem is volt soha meleg!
Szeretetemtül csak hevülne meg:
Amint kihűl, lehull az éjbe esve.
 
                10
 
Amint kihűl, lehull az éjbe esve -
Ó szűkösen, de addig birja ki
Napom, amíg még Isten is - aki,
Mint vőlegény menyasszonyára lesve,
 
Kiváncsian kandít kitárt szivembe,
(Mert nem tudok gyöngyszót hullajtani
S bus nyáj-nyögést aklán tulhajtani) -
Hajnalt kacag, mert nagy-nagy szeretetre
 
Minden napok Egy-Nappá égnek össze,
Hogy minden bolygót melegen fürössze
Betelt életben lángjuk, mely lobog
 
Ujulva. - Isten, szörnyü álmodó,
Kiolvad szívünkből a téli hó,
Mint feledésbe hulló verssorok.
 
                11
 
Mint feledésbe hulló verssorok,
Nagy bánatok is feledésbe hullnak,
Beteg ölébe megvacogó Multnak
S szépségük vissza is csak úgy ragyog,
 
Mint déli tájra messzi havasok.
Koldús-fekély nem bűzlik testvér-úrnak,
Rohadt sebek szelíd búvá lágyulnak,
S meleg szép szóvá büszke kardvasok.
 
Puha kenyérhez bő, meleg tejecskét:
Szerető szívhez lesz Világbékesség.
Az éhendöglődő szellem röpülhet
 
Új-izmú sasként Titok-csúcs fele:
Miért az Én? és végtelen fele,
Ha bolygók és világok mind kihülnek.
 
                12
 
Ha bolygók és világok mind kihülnek,
Minden atóm az Ősbe visszahull,
Minden lélek az Úrba szabadúl,
Fakír és kéjenc ott eggyé békülnek.
 
Tömeggyilkos meg Krisztus testvérülnek,
Mint illat s dögbűz a magasba, túl,
Nyögés s röhej, mely tébolyog vadúl,
Fönn halk illatszimfóniába gyülnek.
 
Minden világ a Mérhetetlen része,
Az Isten is a lelkek Egy-Egésze.
S szépségfáimra miért-varjak ülnek.
 
Minek? károgják és én nem tudom.
S tovább kereng bolygóm a bús uton,
Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek.
 
                13
 
Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek
(Mert az Igazság: Élet és az Út,
Az Űr, a Mérhetetlen s fáj ha zúg
Hűs szele, mint ha komor felleg ül meg
 
Kezdő sárkányos jégvihart s kidülnek
Táltossa torkából nekivadúlt
Jeges lihegések s a meglapúlt
Vándor bőrén maróra keserülnek)
 
Az apró bolygó éppen annyit ér
Kicsiny körében, mint a Végtelen Fény,
Az Őslélek mérhetlen végtelenjén.
 
Velem az is, ki csakis halni él,
Egyenlő; ám hogy választott vagyok,
Komor bolygóm a legszebben lobog.
 
                14
 
Komor bolygóm a legszebben lobog,
Mert nem zugat fényt senki szabadabban
A süketség éjébe s éhes rabban
Sültek szaga meg illatos borok
 
Se mankózzák úgy vágyát, mint robot
Után ha lángom rácsán át beharsan
Fásult szivébe, mint hol észak-sark van
Felbukkan bús, de tiszta napkorong...
 
A Békesség-Noé szivembe jöjjön -
Nagy tisztulás-özön zug bennem és
Bár keserűségvulkán dübörögjön,
 
Lávás szitokkal födve a vetést,
Nekem van szörnyü s lesz szép igazam.
Külön világot alkotok magam.
 
                Mesterszonett
 
Külön világot alkotok magam.
Kerengő bolygó friss humussza lelkem,
Szépség-fák állnak illatokkal telten.
Dübörgő gépváros zugó agyam.
 
Szétkujtorognak részeg-boldogan
A holdas fények rajta, mint ha kertben
Világbogárkák szárnya csókra rebben.
Sötét hitem szent, hömpölygő folyam.
 
S kereng a bolygó, mint fáradt agy este,
Amint kihűl, lehull az éjbe esve,
Mint feledésbe hulló verssorok.
 
Ha bolygók és világok mind kihülnek,
Igazságnak gyujtván hűs fényt, az Űrnek,
Komor bolygóm a legszebben lobog.
 

1923. jan. - máj.

2008. július 15., kedd

vágyöltés - 4.

vágyöltés – 4.


és Hold-szerelmem fák között ragyog

szőnyege csábít izom megfeszül

csillag-köpenytől vállam nehezül

tempózom kéjjel bár magam vagyok


csókjain ringat taktilis inger

hullámok ölén tenyere simít

Kegel-gyakorlat zsilipet kinyit

Atun napisten rutinból sprintel


szégyelljem magam pírja még lebeg

új reggelt hirdet ítélet kemény

sápító sötét uralma szakad


ostora csattan transzból ébredek

érzéki álmom ösztön-szökevény

a part falához simulva szalad

Adiemus - Hymn to the Dance

2008. július 10., csütörtök

vágyöltés - 3. /2. változat/

vágyöltés - 3.
(2. változat)


gátat döngölnek botló lábaim
fűszál sóhaja cipőmre tapad
pár lépés csak már közel a pad
simulni hívja testünk ráncait

számoljuk együtt kakukkol a csend
csobban a vízbe izzó csillagunk
szósiklók kúsznak tőlük riadunk
kévézzük őket helyreáll a rend

az ördöglakat kattanva bezár
sirály csőréből szakad ki a bók
két karod foglya önkéntes rabod

tücsök lemeze sercegve lejár
érzelem-rácson hálót sző egy pók
és Hold-szerelmem fák között ragyog

2008. július 9., szerda

vágyöltés - 3.

vágyöltés - 3.



gátat döngölnek botló lábaim

fűszál sóhaja cipőmre tapad

pár lépés csak már közel a pad

simulni hívja testünk ráncait



számoljuk együtt kakukkol a csend

csobban a vízbe izzó csillagunk

szósiklók kúsznak tőlük riadunk

kévézzük őket helyreáll a rend



az ördöglakat kattanva bezár

sirály csőréből szakad ki a bók

két karod foglya önkéntes rabod



tücsök lemeze sercegve lejár

érzelem-rácson hálót sző egy pók

és Hold-szerelmem fák között ragyog

dokk-sokk fehér vásznamról

    Hoppá! Mit találtam! Dokk-nagyító. Ismét örömködöm.


    Standovár Ágota
    fehér vásznamról

    álmomban
    mindenki alszik
    eszmélek
    lassított lépteim
    tompítják
    a hajnal neszeit
    nem szeretnék
    felzavarni senkit
    kulcs harap a zárba
    kilépek egy más világba
    partjáról csodálom
    ahogy kiflivé görbül
    és szunnyad a tenger
    védtelen mint én
    most kileshetem
    egy-egy mélyedésben
    gondolatok cikáznak
    azt képzelik magukról
    aprócska halak
    színesek
    de rák-olló villan
    elvágja a csendet
    morranva ébredünk
    nyújtózik a tenger
    visszaköveteli övéit
    negatívon
    a pillanatvarázs
    halott
    míg én
    fehér vásznamról
    verem vissza
    vetített képeit






Korábbi hozzászólások:
10.Busznyák Imre: apály2007-11-13 09:24ip: 80.*.226.*
Tükröm, tükröm! Majdnem mindent visszaversz, de elharapod a képek végét, csak kis falatot nyersz mindegyikből. A valóság tengere apály idején visszaköveteli, visszaszívja fényét. A parton csak döglött árnyék marad. Benned viszont ott munkálnak az elnyelt sugarak, amelyek a foncsor hibáiban, a gondolatok abszolút fekete réseiben csapdába estek, hogy aztán azokat is visszaadd. Ilyen versekkel.

9.FűM: fogak2007-11-12 21:33ip: 84.*.38.*
A kifliről nekem nem a reggeli kifli, hanem az alvó, pihenő ember jutott eszembe - kevesen alszanak hanyatt, háton, inkább oldalt fekszünk, "kiflivé görbülve". A kulcs fogaira nem gondoltam, így már el tudom fogadni, sőt tetszik. A Márti értelmezése közelebb hozta a verset, jó gondolat, hogy "át szeretne lépni egy másik dimenzióba, de nem adja meg az a világ magát". Prózaibban: ugyan mikor adhatjuk át magunkat a gondolatainknak? Pedig már aprócska színes halaknak képzelik magukat.:)
Azt akartam írni: maradt még bennem ellenkezés, de többször elolvasva ezt most nem érzem. Ezt azért még holnap kontrollálom. :)

8.stando: 2007-11-12 17:41ip: ZW3GZiK.*..*
Nem szeretném magam magyarázni a szöveget. Márti igen közel jár, a vers pedig szándékom szerint hiányérzetet kell, hogy sugalljon. Annyit azért hozzáfűznék, nem csak a reggeli kiflin morfondíroztam, mikor kiflivé görbült a tenger. Ha a szunnyadó tenger kiflivé görbül, épp ilyen kifli alakot vesz fel előtte/mögötte a part is...

7.stando: Re:FűM: megszenvedett2007-11-12 17:33ip: 87.*.104.*
Talán JT idézett mondatával kezdeném. "Érezni, hogy ez megszenvedett vers" Igen. Valóban megszenvedett, csak kicsit másképp, mint ahogy gondolod FűM. Maga a szöveg eredetileg prózaként született meg. Egyszerűen kifolyt belőlem. Aki látta eredeti környezetében, tudja, nem sokat változott, míg vers lett belőle. Akkor mitől „megszenvedett”? Nagyon egyszerű a magyarázat. Képes voltam felvállalni, hogy igen, ez is én vagyok! Tavaly hasonló stílusban, bár igen ügyetlenül, kezdtem el írni. Metaforák, szimbólumok mögött bujkáltam. Folyamatosan töltögették belém a szerkilegények: előjönni, természetesen, sallangmentesen írni valós problémákról, valós élményanyagból kiindulva! Ezek után bátorság kellett visszatérnem oda, ahonnan indultam. Megszenvedtem, először, mikor a szösszenetek írását újra kezdtem, másodszor, mikor a Fehér vásznamról-t versként elengedtem.

6.németh bálint: hiányérzet2007-11-12 13:33ip: 193.*.32.*
az a bajom (egyéni szoc. probléma), hogy ez a vers bennem nem mozdítja meg azt, amit meg kellene mozdítania. pedig szép dolgok vannak benne. a "kulcs harap a zárba" pl. nekem is meglehetősen tetszik, gondolkodtam is rajta - olykor lassú felfogású lévén - eleget, a kulcs fogairól, hogy valójában mibe harap velük a kulcs, ti. a levegőbe-e inkább vagy a zárba, hogy mennyire a zár része az a "lyuk", stb. és a kiflivé görbülő tenger is szép, valahogy fölhozza bennem az ébredéshez kapcsolható tej-kifli képzetet, ami a fehér vászonnal és a tengerrel együtt szépen összeáll.
ugyanakkor a gondolatok=halak megfeleltetés számomra nem elég meggyőző, nem hoz újat.

kovácske, szerintem az "álmomban / mindenki alszik" nem igazán csavar (legalábbis találkoztam már hasonlóval, meg hát magam is álmondtam már ilyet, szóval nem meglepő); ami jó, hogy a mesélgetős, merengős hangnem miatt el tudom fogadni, hogy így volt/lehetett, és nem a zavaró hatásvadászat eszközének érzem.

ezzel együtt, nekem is hiányzik valami, nem tudom.

5.kovácske: OFF -pardon-2007-11-12 03:19ip: 82.*.96.*
ez a vers ügyesen egyensúlyozva elkerüli a képzavart. de nem mindig (mindenkinek) sikerül. a következő "dokk-pince" téma lehetne ez: mi a képzavar, hol húzódik az a bizonyos hajszálnyi mezsgye, amin túl "zavar" a kép?

4.Márti: re: megszenvedettFűM: megszenvedett2007-11-12 01:22ip: 91.*.26.*
Nekem nem zavaró ez a "megszenvedés". Vannak versek, amiket meg kell.
Nekem is. A verssel.
Nekem ez egy nagyon szürrealisztikus kép. (Lehet, hogy Dali megnyalná mind a tíz ujját utána?)
A "kulcs harap a zárba" tetszik. Valamiféle erőszakos (nem akarom, mégis megtörténik) átjárást sugall kint és bent között, álom és valóság között, párhuzamos világok között.
De most újraolvasva az is eszembe jut, hogy lehet mohón is harapni, tehát éppen az ellenkezője az előző gondolatnak. Át akarok lépni egy másik dimenzióba, de nem adja meg az a világ magát (lefotózhatatlan), a vászon fehér marad. (Fehér: üresség, tisztaság, végső csönd?)
Ági! Fotózd ide a gondolataidat!:-)

Ja, és a "morranva" - van ilyen szó? Nagyon tetszik.

3.kovácske: ami erőtlennek tűnik2007-11-11 23:58ip: 82.*.96.*
az a 3-8. sor (eszmélek...-...felzavarni senkit), ezt valahogy objektvebben is lehetne és egy füst alatt találóbb, kevésbé elmagyarázós hangnemben.

2.kovácske: még az2007-11-11 23:55ip: 82.*.96.*
hogy az "álmomban" kép elég rizikós a versben, ezt ügyesen hárítja (a rizikót) a mindenki alszik csavarral.

1.kovácske: statikus2007-11-11 23:54ip: 82.*.96.*
igen, a kiflis sor nagyon jó, de nekem a kulcs harap... is tetszett. amit hiányolok, nem személy szerint ágotáól, hanem az efajta merengő versekből, a mozgalmasság, a dráma. de merengésnek jó.

0.FűM: megszenvedett2007-11-11 23:22ip: 84.*.38.*
"Érezni, hogy ez megszenvedett vers"
Nekem épp ez a gondom a verssel. Standovár Ágotára általában jellemző a természetesség. Itt most sok mindent erőszakoltnak érzek, pl. az ilyen kifejezést, mint "kulcs harap a zárba", vagy, kevésbé, de ezt: "fehér vásznamról verem vissza vetített képeit".
Igazán csak három sor tetszik:
"partjáról csodálom
ahogy kiflivé görbül
és szunnyad a tenger "

2008. július 8., kedd

vágyöltés - 2.

Republic-Szeretni valakit,valamiért



vágyöltés – 2.

a tű fokán át csúsznak vágyaim
akárhol hallom nyár-levél fecseg
partra fut a vér már mesél neked
tövis ha felsért hullnak szárnyaim


lábad megmosom térdelek porban
holdvilág kúszik törtfehér lapon
hátaddal most épp takarod napod
önző angyalod ne kérdezd hogy van


dobok ütemét követi a test
mosoly-könnyeket szitál szét a szél
színes szalagok foszló árnyain


prizmafényt vakít facér táncba kezd
ritmusát vétve hajt fejet a tény
gátat döngölnek botló lábaim




2008. július 7., hétfő

vágyöltés 1.

Portishead - Roads



vágyöltés 1.

szikráimmal most egymagam vagyok
emlékeimmel ringat a ladik
békavacsorát kínál a csalit
az enyhülésért kőként csobbanok

égő tüdőmben buborék-szalag
színes gyöngysorrá bontja a magány
hiperventillálj ez most a szabály
fülembe úsznak visszavert szavak

apró foltokra szakad szét a lét
ülünk csend-parton nézzük a Tiszát
párnáddá varrom csillag-álmaim

lepel-lenyomat testemen az éj
cihaként őrzöm bőröd illatát
a tű fokán át csúsznak vágyaim

2008. július 1., kedd

vágyöltés

Cancao do Mar - Henry & Anne (The Tudors)


vágyöltés

szikráimmal most egymagam vagyok
a tű fokán át csúsznak vágyaim
gátat döngölnek botló lábaim
és Hold-szerelmem fák között ragyog

a part falához simulva szalad
mesélő hangját őrzi a föveny
félsz-madár sikoly két karod köpeny
pillanat-örvény úszni nem szabad

mosolyból kikelt fények izzanak
lepkeként libben hajnalba az éj
óvja hímporát tündér-mesének

belső békénktől háló kint szakad
álmunk felszínén fodrot hajt a szél
repülő kacsint csillag-testvérnek