|
|  Így kezdődött:
Haiku-lánc
Szabadesés
csak az zuhanhat
a mélybe, ki előtte
a magasba tart
Szerelem
mosollyal várlak
pedig te máshol jársz el(-)
rejtve álmaid
Boldogság
mit nem tettem még
esdeklőn, szerelmesen
megosztom veled
A legelsőim. Pofátlanul azonnal a gyilkosba pakoltam őket.
 Jött is Tocó, mint dúlt vad.
": re: Haiku-lánc
A haiku nem csak az 5, 7, 5-től haiku, azt hiszem. Bármilyen újságcikkből ki lehetne így ragadni 17 szótagos szócsokrot, aminek tetejére már csak egy sokatmondó (vagy éppen semmitmondó) címet kellene adni és kész a haiku. Elválasztójel már cska az i-re pont, hogy ezzel a képzavarral éljek. A haiku dzsolidzsókere.
Üresek ezek a versikék. Ezek a szavak olyan súlytalanok itt, így, mint az ejtőernyős 3000 méteren.
A szabadesésnél kb. annyi jutott eszembe, hogy ez azért nem teljesen így van, ahogy te ezt elképzeled. Gondolj csak a kútba ugrók népes kis csapatára, akik a kút peremére másztak fel
a zárójeles elválasztó jellel felkínálsz egy olan lehetőséget, hoyg a csávód/csajod máshol jár el, amiazért szomorú, mert máshol eljárni egy ügyben lehet, vagy csárdást esetleg (nem a te faludban, mittomén), de te gondolom a máshova járásra gondoltál, vagy a mással járásra, nem tudom. Ennek így nincs értelme. Ráadásul ezzel azt is sugallod, hogy te vagy az ő álma, s nem fordítva, ami a versszituációból nem következik.
Mit nem tettem még esdeklőn, szerelmesen megosztom veled. Ebből kellenne a boldogság titkát megfejtenünk? Elég kevés ez ehhez. Ez az esdeklőn olyan hülyén fejez ki egy felettébb közhelyes titkot, hogy csak na.
Valószínűleg kifelejtettél tenni egy vesszőt az esdeklőn elé.
A szerelem szabadesés, boldogság-szerinted. Igen, az, meg még egy csomó más is, de erről szemérmesen hallgatni szoktunk.
Szerintem te még szűz vagy, és valószínűleg a költészettel és még csak a pettingig jutottál. Olvass sok Radnóti, pl. Ő fájdalommentesen veszi majd el a szüzességedet, talán megtanít (mások számára is valamit mondó) szerelmes verset írni. Talán néhány illuziód is megtarthatod, de azért ne ragadj le nála."
|
| stando: re: t: re: Haiku-lánc
| | Válasz erre
Előzmény | Köszönöm! Valóban igazad van, ez volt az első pettingem a költészettel. Nem is kívánok haiku írással foglalkozni, kísérletnek szántam, hogy kötöttségei közt ki tudom-e fejezni, amit érzek. Bár elutasítod (joggal), mégis megértetted a mondandómat, pedig tartalma túlzottan személyes jellegű. Időközben az itt még meglévő két írásjelet is elhagytam, épp annyira tudatosan, mint ahogy az elválasztó jel oda került, ahol van. E két "trükkel" kívántam elérni a tartalom többféle értelmezhetőségét. Mindezt most nem tiszteletlenségből mondtam el. Irígykedem az itt kínpadra vontakra. Nagyon sajnálom, hogy még nem találtam meg azt a helyet, ahol a prózaírók is megkapnák mindazt a szakmai segítséget, amit a Gy&Gy, illetve a DOKK megad a szárnyaikat bontogató verselőknek is. | |
| A fenti posztra érkezett válaszok: Beefland |
Aztán jött B.
Beefland: re: t: re: Haiku-lánc
Szerelem
mosollyal várlak
pedig te máshol jársz el(-)
rejtve álmaid
"Kedves Stando! Aggodalomra semmi ok, tény, hogy a közhelyszerűség néhol főbenjáró bűn, de eme középső szösszenet azért ad reményt némi túlélésre, túlérésre. A zárójelet úgy ahogy van elhagynám. Ám a szerelem eme fojtó, csiki-csuki állapotát szépen beletömöríted. Oké, nem reménytelenül húshagyó, sajgó, "kozmikus toposzokkal" litániázó szerelmi költemény, ám mindezzel együtt szép érzelmi univerzália ez 3 sorban - legfőképp annak, aki eme állapotban van/volt/lesz (és bízvást állíthatjuk, az emberiségnek minimum 1/4-e mindig, folyton-folyvást ebben a z állapotban van). Az egyik fél átadja magát, míg a másik nincs jelen a meghitt pillanatban; nem viszonoz, csak szolgáltat, nem szeret, csak meg(tűr). Meddő érzelmi tőkét folyosít. Szomorú nagyon. És ráadásul mindeközben folyvást saját képzeletéhez, "köddel etetett vágyaihoz" fut menedékért. Majd megtanulja, ha ő lesz az érem másik profilján. A főhős itt mégis az alany, vagyis maga a versmondó. Az efajta női önátadás (utólag) mindig csodaszám. Érthetetlen és szégyenteli a másikra nézvést. Egyik oldalról is univerzálisan bajos tűrni az efféle (egyen)súlytalanságot. Ilyen az emberi mágnesesség (vonzás - taszajtás). Magyarul nem szép, nem teljes, nem tökéletes; de legalább minden betűje igaz, akár a "feltördelt napihíreké"."
Ebből aztán keveredett egy jó kis vita.
Én meg vérszemet kaptam...
|
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése