Standovár Ágota
van
gyülekezőt dobol a szív
eret vág egy penge
tükörről
álmodik a remény
dalt dúdol
mintha
szabad lenne
pirosítót mázol
megremeg
araszol a sorban
erőt hazudik a hát
a dac köszöni
jól van
újult ütemet
vernek fel a lábak
porba
taposva a kotta
tovább
csattan a hang
tüdőből
szél szakad
jó reggel ez
ma még
nem belőle
készül
szagos
szappan
2008. június 10., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
3 megjegyzés:
Klikk a címsorra! ;)
Kedves Ágota, Magának is nehéz a reggel. Talán ezért lüktet a vers. Szinte minden érzékemet megmozgatja eredeti képi világával, a készülődés ambivalenciáját egy mederbe terelő cselekvéssorozattal. Erős ritmikája szinte kényszeresen rántja össze az olvasó agyát - bár az elején döccentem egyet a "minthánál", de ezt a kávé előtti állapotnak tudom be. Az "álmodik a remény" kissé banális, itt már azért jobban leragadtam, ami nem igazán jó, ha folyamatában szeretném olvasni a költeményt. Az ezt követő, feszesre húzott sorok, mondanivaló viszont majdnem elfeledteti velem a "bakit". Aztán ritmust vált - bevallom, engem kissé lelassított, hirtelen nem tudtam mire vélni ezt az aritmiát. A képei azonban áthuzigáltak ezen a dombocskán - sőt, a vers végére kivirultan mosolyogtam a szagos szappan antikolt báján. Egészében véve - eltérve a számomra kissé zavaró ritmikai csavartól, valamint az egy darab banalitástól (ami még a szövegkörnyezettel sem mosható össze) - egész mozgalmas, kellemesen huzatos a Maga reggele. Mert ugyebár, legtöbbünknek van reggele. Én elteszem ezt, jól jön majd télen.
(Most lereagál, aztán előhozza a holokausztos-láger tematikát.)
Erre azt tudom válaszolni Magának, hogy néha nem árt, ha a költő kézen ragadja (illetve itt észen ragadja) az olvasót. A vers címe annyira általános, hogy ha éppen szerelmesen, vagy a bal lábammal kelek ki az ágyból (illetve még félálomban bolyongok a lakásban, esetleges gyermekzsivaj közepette), akkor eszembe sem jut a láger. Nyugodtan mutasson nekem utat, attól még nem néz le senkit (Erőltetett menet). Viszont ebben a helyzetben a penge kissé erős, hiszen az ujjbegy bőven elég - ha valaki meghalni akar, akkor gondolkodik csuklóban: aki életben szeretne maradni, az inkább szúr egy kisebb lyukat - ennek az az előnye, hogy gyorsan szét is mázolhatja orcáján a vöröset. A banalitás viszont ebben az értelmezésben még erősebben üt ki a szövegkörnyezetből, szerintem a ritmus is nagyobb feszességet, konzekvenciát követel meg (ne feledje, ha életben szeretne maradni, azt nem hóbortból teszi - ha igen, akkor nem a lágerről beszélünk) Gondoljon ismét az erőltetett menetelésre, annak kikényszerített dobbanásai vannak. A szagos szappan számomra kissé nyers-erős, de ez tényleg egyéni ízlásvilág - a prüdériám az én problémám, nem a versé - kérdése. Jelen helyzetben még előnyös is, főképp a saját paradox, hatásvadász (és ez nem baj, hanem előny) "szagával". Kissé szigorúbban kezelem ezt a tematikát, így a verset is - az ízléskérdésen túl zavar az az álmodós remény. Anélkül (s talán kissé összefogottabb ütemekkel) ismét eltenném. Csak most már inkább estére...
Zsófi! Engem lehengereltél. :)))) No! Itt egy változat:
van ok
gyülekező
dobol a szív
eret vág
egy penge
tükörről álmodik
dalt dúdol
attól
szabad lenne
pirosítót mázol
megremeg
araszol a sorban
erőt hazudik
hát ha dac
köszöni
jól van
újult ütemük
verik a lábak
porba
taposva a kotta
tovább
csattan fel a hang
tüdőből
szél szakad
jó reggel ez
ma még
nem belőle
készült
szagos
szappan
Megjegyzés küldése