2008. június 3., kedd

dokk-sokk az a mozdulat

Jólesik most visszkukkanatani az első hónapokra. Ezek szerint mégis gyász, amit érzek. Nem akarom agyonlihegni. Tamásnak hetek óta szajkózom, nincs joga elvenni a multam. Hiába. VirtuálIsten. Nem tehetek mást, leporolom amim maradt, és szépen elcsomagolom.

Marci ismét, de már Zolival:

az a mozdulat
2006-12-23 07:04:13, Szombat
Módosítás Módosítás Törlés Törlés


Szia Marci! Hoztam valamit. Tudom, hogy közhelyes felem terméke, de számomra mégis fontos. Szerinted? Üdv. Ági

az a mozdulat

az a mozdulat ahogyan
elkaptad testem mellé
kőtömbként zuhanó kezemet
az a mozdulat amellyel
felitattad a forrásként
feltörő könnyeket
az a mozdulat amint
tétova útjára indítottad újra
a reszketeg-lábakon araszoló reményt
az a mozdulat amiképp
tenyered nyújtottad
és enni kínáltad a koldust
ki hozzád alamizsnáért betért
az a mozdulat igen
az volt az a puha-meleg
amely bocsánatot nyert neked
hisz akkorra már beléd fagyott dalod
csak a szemed segített
mindkettő némán kért s kapott


szia Stando,

ez szerintem is fontos számodra:)
úgy látom egyébként, hogy nem az a baj vele, hogy kimondottan rossz, csak az van, hogy annyira egyszerűen nem "JÓ".
jellemzően mindig kiteszed azt a plusz egy jelzőt/szót, amit nem kéne. egy-egy adagnyi túlírások.
nem kell pont "forrásként" feltörnie a könnyeknek. nem kell hogy valami pont "tétova" legyen vagy akkor már miért "útjára". és aztán még a "reszketeg" is. szóval sok. és látod, ha ezek közül mindig egyet kicserélnél direkt valami kevésbé szokványossal, valami meglepővel, rögtön erősebb lenne. a meglepő jelzősszerkeszetektől olyan hihetetlen jó pl. Pilinszky korai költészete. (többek közt (--- szerintem))
tehát ez van. abban részben igazad van, hogy közhelyes, de ez a belátás, már félút a gyógyulás felé:)

roppant személyes, mindenestül. komolyan mondtam, hogy neked szerintem is sokat jelent. de nekem a fentiek miatt nem tud. a hibával viszont te is tisztában vagy, tehát tanácsom nincs sok. annyi, hogy karcsúsíts. ne legyenek feleslegesnek ítélhető szavak. és ne írj le semmit, amit már leírhattak előtted. én pl mindig ezt próbálom.
:) üdv sm




az a mozdulat

az a mozdulat ahogyan
elkaptad testem mellé
jégtömbként zuhanó kezemet
az a mozdulat amellyel
felitattad a gejzír-könnyeket
az a mozdulat amint
útjára indítottad újra
a gleccser-reményt
az a mozdulat amiképp
tenyered nyújtottad
és enni kínáltad ki hozzád
menedékért betért
az a mozdulat igen
az volt az a puha-meleg
amely bocsánatot nyert neked
hisz akkorra már beléd fagyott dalod
csak a szemed segített
mindkettő némán kért s kapott

Szia Stando!

Csak a szokásos észrevételeimet tudom szajkózni ismét. A mozdulattal, emberi gesztusokkal kapcsolatos litániák asszociációs mezeje már jócskán felparcellázott terület (persze nem "magán", ahogy semmi sem, valahogy). Tandori egy bizonyos korszakában sűrűn használta a romterep kifejezést, nyilván afféle devalvált, sivár élettér-metaforaként, ami - akár a történelem fiktív kontinuitásában is - akármit jelenthet. Párkapcsolati gesztusaink tekintetében sem túl bíztató a helyzet. Az efféle passzív játszmákat már bőven kielemezték, szépítgették évszázadokon át, rontogatták, toldozták, csűrték-csavarták... Közelebbről.

- Nem vagyok benne biztos, hogy a kéz (a Semmi-kéz!) jégtömbként zuhan; túl robusztus ide ez a - helyzet "frigiditását" hangsúlyozó - metonímia.
- A gejzír-könnyek kapcsán hasonló a véleményem. Azonfelül, hogy patetikus már az efféle 'elemi' erejű túlzás (gejzírkönny, lángoszlop), eléggé nyilvánvaló is; nem valami megeröltető lelemény. Hasonló a gleccser-remény. Ezek a glaciális (jégkorszaki) alegoriák egy szerelmi kapcsolat leszálló ágában már magának a helyzetnek a primer valóságában is erőtlenek. Épp ezek a klisék fedik el a lényeget, amely így a horizont alatt marad, akárcsak egyes bolygók a napnyugtát követően; eleve nincs alkalmuk megmutatkozni az adott intervallumban.
- Ezzel szemben a következő mozzanat izgalmas: egy kinyújtott tenyér, amely (nyilvánvalóan üres) önmagát kínálja evésre (oltalom, befogadás, egyszerű sztrók az intimitáshiány végett). Szép úrvacsorai menü. Antropofágia. Az egyetlen stilisztikailag erős momentum.
- A fagy felengedése (antitézises közeledés, én-határok feloldása: szemek) ismét a várható fogatókönyv szerint zajlik.

Nem találok benne semmi váratlant, ami alapján átértékelném ehhez hasonló (vers)élményeimet.

Próbáld úgy megírni ("az élményt átlényegíteni"), hogy ne csak a számodra váljék fontossá. Az előbbihez pedig elengedhetetlen némi (akár magában a nyelvi panelek elutasításában rejlő) distancia.

Üdv:
tZoli


az a mozdulat

az a mozdulat ahogyan
kicsomagoltad az önsajnálatot
markoló kezeket
az a mozdulat amellyel
felitattad az ijedt gyermekként
sarokban kucorgó könnyeket
az a mozdulat amint
visszarántottad az elszántan
ugrásra lendülő reményt
az a mozdulat amiképp
tenyered nyújtottad
és enni kínáltad ki hozzád
menedékért betért
az a mozdulat igen
az volt az a puha-meleg
amely bocsánatot nyert neked
hisz akkorra már
beléd fagyott dalod
az a mozdulat mégis
kéretlenül adott

Még mindig szomorú szöveg. Nem csak kinti körülményeit tekintve. Árad belőle a hála és az elgyötörtség elegye, de mint mű(vi alkotmány) nem emelkedik fölibe, se nem is száll a mélyére. Sajnos nem nyújt elég alternatívát, csak afféle belső közmegegyezést. Nem tudjuk, valójában mi történt, s hogy mi okozza ezt a nagy - riadalommal átszőtt - befogadási gesztust. Nyilván a mindnyájunk által átélt egyszerű emberi relációk (ki hagyott el kit, mi volt a vétke, miért tért vissza, és hogyan érte el ezt). Nem tudni, mi volt a tétje. Csak a könnyes kiengesztelődést vinni versbe nem elég. Arra ott vannak a szappanoperák és -buborékok. Tele van a pátosznak azzal a réveteg formájával, amit ha az ember egy-az-egyben átemel a saját idejéből a másikéba, a közönség vakaródzni kezd. A drámában gondosan megvilágszik, milyen nyers mintázat vezet a csúcspontig. Tudom, hogy egy vers ehhez túl kompakt, de valami ívet (és valami nyers föld-elemet) bele kell csempészni. "felitattad az ijedt gyermekként / sarokban kucorgó könnyeket" - túl általános metafora. Jobban teret kéne engedni annak, hogy mi történik ott: az alany körül - benne, a környezetében. Már ha akarja, már ha muszáj. Avagy akkor kímélje meg ezt a szférát. Nehéz ügy, hisz magán. És a másétől mitől "magánabb"? Műalkotásban ezek a nyilvánvló korlátok frusztrálják az olvasót.

Köszönöm Zoli!
A könnyes metafóra helyett gondolkodom más megoldáson. Többi tanácsod is megszívlelem, de ez a vers már így marad, amolyan érzelmi pillanatfelvételnek, aminek eredetileg is szántam. Csak egy mozdulat, mint mikor követ dobsz a vízbe, és elindulnak a gyűrűk... Szappanopera? Lehet.
A korlátokat lassan döntögetem. :)
Üdv. Ági

az a mozdulat

az a mozdulat ahogyan
kicsomagoltad az önsajnálatot
markoló kezeket
az a mozdulat amellyel
simítottad az ijedt gyermekként
sarokban kucorgó könnyeket
az a mozdulat amint
visszarántottad az elszántan
ugrásra lendülő reményt
az a mozdulat amiképp
tenyered nyújtottad
és enni kínáltad ki hozzád
menedékért betért
az a mozdulat igen
az volt az a puha-meleg
amely bocsánatot nyert neked
hisz akkorra már
beléd fagyott dalod
az a mozdulat mégis
kéretlenül adott

Nincsenek megjegyzések: